2024. március 29.

Vadvirágok a 3. osztályosok fogalmazásában

Kirándulás az erdőben

               Május 9-én a közeli erdőben kirándultunk Józsi bácsival, Márta és Klári nénivel.

    Séta közben sokfajta vadvirágot láttunk, például boglárkát, farkas-kutyatejet és nem utolsósorban pitypangot. Viccesen Józsi bácsi azt mondta, azért hívják így, mert „pity” és „pang”.

   Túránk az iskolától indult és az ovidombnál zárult. Mivel szép időnk volt, nyiladoztak a színes virágok: a fehér gyöngyvirág, lila erdei lóhere és a kékes mezei zsálya. Féltem egy növénytől is, mérgében nagyot tud csípni: ő a csalán.

   A szerencsések árvalányhajat is láttak. Védett növény, ezért ne szakítsuk le!

               Nagyon tetszettek a vadvirágok, és jól érezte magát az osztály. (Kalmár Benedek)

Vadvirágok

               Egyik tanítási napon, környezet órán elmentünk az erdőbe vadvirágokat nézni a tanítónénikkel, Illés Józsi bácsi vezetésével.

     Utunk elején az iskolával szemben láttunk: kónya habszegfűt, tölcséres virágú farkas-kutyatejet, fehér habszegfűt, veronikát, vérehulló fecskefüvet, ínfüvet.

   Az erdőben a réti boglárka köszöntött elsőnek bennünket.

Beljebb az erdei-kutyatejet vettük észre, ami kicsit hasonlított a kaporra.

   Utána jött a mezei zsálya. Leggyakoribb virágunk a sárga, majd fehér pitypang, vele mindenhol találkozhatunk. Józsi bácsi szerint azért hívják így, mert ha kinyílik „pity”, és mikor elvirágzik, akkor „pang”. A dombtetőn találtunk kakukkfüvet, pusztai-kutyatejet és árvalányhajat – úgy lengedezett a szélben, mintha a dombnak a haja lenne.

   Az erdő mélyén virágzott a salamonpecsét, méreggyilok, bükköny, erdei gyöngyköles, nagyezerjófű. Tudni való, hogy a nagyezerjófű és a méreggyilok mérgező.

   Elmentünk egy táborhelyre, ott nőtt a fekete kökörcsin és a bolyhos napvirág. Ismét tudni való: a fekete kökörcsin védett. Amelyik növény nem védett, azt se tépjük le, mert nem kell elpusztítani.

   Egyik társunk, Karina letépett egy virágot. Büntit kapott: 10 m-t csukott szemmel kellett mennie, vagyis 10 m-en nem láthatott virágokat.

               Szép volt a kirándulás. Szeretem a természetet. Gyönyörű ott, ahol az ember még nem rombolta le.   (Régi Ákos)

Vadvirágok

          Májusban az iskolánk vadvirágos projekt napokat rendez. Első alkalommal az osztályunk sétát tett a közeli erdőben.

   Az egyik délelőtt Jóska bácsival, az idegenvezetővel indultunk útnak. Jóska bácsi a virágok szakértője.

   Először az iskola előtt kerestünk virágokat. Találtunk illatos fehér habszegfűt és pitypangot is. Jóska bácsi megkérdezte, mi a pitypang másik neve. Az osztály fele tudta, hogy gyermekláncfű.

   Láttunk pásztortáskát, ami gyógynövény. Aztán beljebb mentünk az erdőbe, ahol szamócára is, és sárga gólyahírre is bukkantunk.

   Amikor felértünk a dombra, láttunk árvalányhajat, ami gyönyörű volt. Visszafelé kökörcsint is észrevettünk. Tettünk egy kis kitérőt, azért mert Jóska bácsi mutatott nekünk ötszirmú vérehulló fecskefüvet.

   Nekem egyébként az árvalányhaj tetszett a legjobban. Tanulságos volt ez a túra.

          Remélem, a projekt következő napja is ilyen izgalmas lesz.

   Gyerekek! Ne tépjétek le a virágokat!   (Deák Nóra)

Vadvirágok

          Május 9-én elmentünk Józsi bácsival virágokat nézni.

   Amint fölértünk a lépcsőn, rögtön találtunk nagyon sok virágot. Megláttuk a gólyaorrot, erdei-kutyatejet, farkas-kutyatejet. Bementünk az erdőbe, s ott találtunk sok más virágot: pitypangot, ezerjófüvet és nőszirmot.

          Megtanultam valamit, amit sose felejtek el: Amit nem ismerünk, ahhoz ne érjünk hozzá, csak szemmel! (Sáfrán Lilla)

A virágos kirándulás

          Egyszer Jóska bácsi elvitt minket egy virágos kirándulásra.

   Láttunk egy kétszínű virágot, aminek neve: erdei gyöngyköles. Nagyon szép virág.

                                                                                                                      (Nyiri Bálint)

A kirándulás

          2012 májusában kirándulni voltunk az osztállyal.

   A közeli erdőben növényeket nézegettünk, mert ezen a héten a vadvirágokról tartunk előadást. Illés Józsi bácsi is velünk tartott, mert ő nagyon jól ismeri a virágokat. Megmutatta az ezerjófüvet, a kutyatejet, a vérehulló fecskefüvet, stb.

          Nagyon tanulságos túra volt.                                          (Mayer Karina)

Kirándulás az erdőben

          Nem olyan rég az osztállyal elmentünk az erdőbe tanulni a virágokról.

   Én és Klári néni is sokat fényképeztünk. Láttunk pásztortáskát, pitypangot és mezei zsályát is. Védett virágokat is találtunk.

   Ne tépjük le a virágokat!

   Nekem a legjobban a nagyezerjófű tetszett. Még egy madártojást is találtunk.

          A vége az lett, hogy egy kullancs is volt bennem.     (Valkovics Bence)

Oldal nyomtatsa

         Referenciaintézmény
 Jó gyakorlatok

Cím: 8044 Kincsesbánya, Iskola u. 1. Tel.: +36 22 584 000 e-mail: iskola.kazyf@gmail.com OM azonosító: 201026
Nyitva tartás: 06:00-20:00