2024. március 28.

széltoló pályázat

„Széltoló, vízlopó” pályázat
2010. március 18-án a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskolában került sor a „Széltoló, vízlopó vetélkedő döntőjére.
A csapatoknak a versenyre jelentkezéssel együtt Szélenergia címmel írásbeli pályaművet kellett benyújtani a megújuló energiaforrások hasznosíthatóságáról. A döntő napjára egy szélgépet is meg kellett építeniük, mellyel minél nagyobb feszültséget kellett előállítaniuk, s vizet szivattyúzniuk a versenyzőknek. A helyszínen energetikai teszttel, áramkör forrasztásával is meg kellett birkózniuk a gyerekeknek, valamint papírból szélmalmot is kellett hajtogatniuk adott idő alatt.
A kincsesbányai Kazinczy Ferenc Tagiskola csapata: Lőrincz Cseke Edvárd, Varga Attila, Winkelman Endre első helyezést ért el ezen a kreativitást, ügyességet igénylő versenyen.
Felkészítőjük Horváth Istvánné. Külön köszönetet mondunk volt tanítványunk, Ruman Árpád lelkiismeretes támogatásáért és a kreatív ötletekért!
 
Oldal nyomtatsa

         Referenciaintézmény
 Jó gyakorlatok

Cím: 8044 Kincsesbánya, Iskola u. 1. Tel.: +36 22 584 000 e-mail: iskola.kazyf@gmail.com OM azonosító: 201026
Nyitva tartás: 06:00-20:00