2024. december 21.

Nyári tábor 2011

   A nyári szünetben július 4-9. iskolánk közel 40 alsó tagozatos tanulója vehetett részt a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola nyertes pályázatának egyik jutalomtáborában, Bodajkon.
   A kézműves elfoglaltságokat kedvelő és a néptáncot szerető gyerekekkel hétfőn reggel érkeztünk a bodajki kollégiumba, ahol a művészeti iskola vezetője, Gerséné Krausz Szilvia köszöntött bennünket, majd megismerkedtünk a tábort szervező Ince Kálmán bácsival, és a nevelőkkel. Hamar megbeszéltük a bentlakók szobabeosztását. Az igazán kellemes hangulatú szobákat hamar belakták a fiúk és a lányok, majd búcsút vettek a szüleiktől. Máris egy finom reggeli fogadott bennünket az étteremben, ami után kezdődhetett az ismerkedés a művészeti iskola épületével és környékével. Idő közben megérkezett a héregi gyerekcsapat, akikkel felváltva vettünk részt a kézműves foglalkozásokon.  Az udvari szabadprogram után visszaindultunk ebédelni. Az ízletes fogásokat csendes pihenő követte, amely az egyik legpróbáratevőbb „programnak” bizonyult.
   Délután már kezdődött is a néptánc foglalkozás, ahol buzgón gyakorolt a Szélmalom csoport. A kézműveskedőkkel pedig közös rajzon munkálkodtunk. Mindenki nagyon odaadóan készítette az általa elképzelt tábor színes grafikáját. Hamar elrepült ez a 2 óra! Volt, akinek még ez az idő is kevésnek bizonyult… Gyorsan eltelt az első nap. Kezdődhetett a vacsorázás, majd az esti készülődés, pihenés. Jutott idő a nevelőkkel egy könnyed esti sétára is.  A hazautazókkal egy kis mikrobuszba szálltunk, amellyel Laci bácsi minden reggel és este hazafuvarozott minket.  Néhány kisdiák bizony nehezen viselte a családtól távol töltött éjszakákat …
   A napi programjaink a hétfőhöz hasonlóan alakultak. Minden délelőttre jutott egy 2-2,5 órás színpadi néptánc illetve valamilyen kézműves foglalatosság. Az ebéd utáni pihenő után mindig nyílt alkalom filmvetítésre, szabad játékra is. Ezután következtek a délutáni foglalkozások. A néptáncosok szabadtéri csapatjátékokat játszottak: métáztak, bújócskáztak, pacspacsoztak. A többiekkel - magamat is beleértve,- zúzolót készítettünk nádból, agyagedényeket, érméket gyártottunk, gyöngyből láncokat, karkötőket varázsoltunk. Egy érdekes kötélverő gépezettel Kálmán bácsi jóvoltából színes kötél készült, köveket festettünk, tűzzománc nyakbavalókat alkottunk. Sok érdekes elfoglaltságban lehetett részünk! A rengeteg ott készített ajándék is ezt bizonyítja. Természetesen a néptáncosok is bekapcsolódhattak egy-egy alkotó munkába. Szerdán délelőtt elutaztunk a Gaja- völgybe egy élvezetes kirándulásra. Az utolsó este záró bulit rendeztek nekünk a szervezők. Eredményt hirdettek a szobák közötti tisztasági versenyben, amelyet a lányoknál nagy örömünkre a mi iskolánkból Eszti, Rami, Mira, Kadó csapata nyert meg. (Szép volt, lányok!) Persze minden szoba kitett magáért, így dicséret illet mindenkit! Volt még lufi durrantás, evés-ivás, tánc…
   Szerintem jól sikerült ez a hét!  Én sok szép élménnyel, alkotással zártam a tábort. Köszönet a finom étkekért is!
Emellett nagyon tetszett, hogy bármikor, bárkihez bizalommal fordulhattak a gyerekek, ha kérdésük, kérésük volt.
   Köszönjük, hogy ezt az egy hetes táborozást ingyen vehettük igénybe!!!
   Te hogyan érezted magad?
                                                                                                                       Vargáné Gáspár Zita

Oldal nyomtatsa

         Referenciaintézmény
 Jó gyakorlatok

Cím: 8044 Kincsesbánya, Iskola u. 1. Tel.: +36 22 584 000 e-mail: iskola.kazyf@gmail.com OM azonosító: 201026
Nyitva tartás: 06:00-20:00