2024. március 29.

Karácsonyi műsor szülői szemmel

Tisztelt Márta néni, Klári néni, Kedves Gyerekek!
 
     2010. december 21-én volt szerencsénk férjemmel, anyósommal és anyukámmal együtt végignézni karácsonyi előadásotokat.
     Mindnyájunk nevében őszintén mondhatom, hogy nagyon tetszett ez a kis színdarab. Mi felnőttek a rohanó, gondokkal teli világunkból egy röpke órára újra belecsöppentünk a mese világába, személy szerint újra végigizgultam, mi lesz a kis Rudolffal, lesz-e szánhúzó belőle, megmenekülnek-e a fagytündér fogságából, befogadja-e Télapó szarvasai közé.
     Tetszett, hogy nem csak a színpadon zajlott az előadás, hanem a nézőteret is belevontátok a játékba. Fantasztikus volt az együtt éneklés, a végén megérdemeltétek a vastapsot. Gratulálok a díszlethez. Ilyen ötletes díszletet iskolai előadáson még nem láttam, elhihetitek, van összehasonlítási alapom.
     Megérett a gyümölcse a hosszú, hónapokig tartó készülődésnek, próbáknak. Csak így tovább; remélem, még láthatunk ehhez hasonló előadásokat bármilyen alkalom, ünnep kapcsán!
     Szeretnék egy kis kritikát is leírni így az utolsó sorokban, na nem a kis színészekre gondolva, hanem a közönség soraiban ülő kisgyermekes anyukához szólva.
     Kedves Szülők! Én tudom, nehéz egy pici gyereknek megmagyarázni, hogy csendben üljön és ne zavarja az előadást. De ha tudja az a szülő, hogy gyermeke a koránál fogva nem tud végigülni csendben egy órát, az legyen szíves erre a kis időre másra bízni pici gyermekét! Zavaró a közönség, de még jobban az izguló kis színészek számára is, ha egy gyerkőc felmászik a színpadra.
2011. január 7.

Köszönettel:
Egy büszke anyuka

A karácsonyi műsorról
 
     2010. 12. 21-én varázslatos műsornak lehettünk tanúi.
     A 2. és 6. osztály produkciója a település apraja-nagyja számára felejthetetlen élményt nyújtott. Segítette az ünnepre ráhangolódást.
Jó volt látni, hogy a gyermekeik egytől-egyig élvezettel vetik bele magukat a munkába, amit köszönhetünk leleményes felkészítő tanáraiknak, és a sok-sok segítőnek, akik a háttérmunkák színvonalát biztosították.
     A díszletek felépítése, a hely kihasználása nagyon ötletes volt. Úgy gondolom, aki ebben a műsorban szereplőként részt vett, nem csak adott ajándékot mindenkinek, de kapott is bőven. Önbizalommal telten nézhetnek az új év új kihívásai elé.
     Mind a diákoknak, mind tanáraiknak gratulálunk, és hasonló sikereket kívánunk az új évben is!

Egy büszke szülő
 
Oldal nyomtatsa

         Referenciaintézmény
 Jó gyakorlatok

Cím: 8044 Kincsesbánya, Iskola u. 1. Tel.: +36 22 584 000 e-mail: iskola.kazyf@gmail.com OM azonosító: 201026
Nyitva tartás: 06:00-20:00