2024. december 21.

Értünk és a Földért

„Értünk és a Földért”

Régi Ákos

       Iskolánkban minden ősszel megrendezésre kerülnek a Kazinczy-napok. Kétnapos ünnep ez nálunk. Ilyenkor tanulmányi versenyeken és sportvetélkedőkön veszünk részt. Idén is nagyon élveztük ezt a két napot.

   A második napon környezetvédelmi versenyre került sor. Csapatverseny volt ez. A diákok osztályonként mérték össze ügyességüket. A Köfém dolgozói játékosan szemléltették nekünk, milyen fontos, hogy védjük környezetünket.

   Előzetes, otthoni feladatként a környezetvédelemmel kapcsolatban rajzolni kellett. A rajzokat később kiértékelték, és a legötletesebb lett a menetlevél. A csapatkapitány vitte, és minden állomáson felmutatta.

   Az első állomás célbadobás volt. Teniszlabdával piramis alakban felállított üdítős dobozokat kellett eltalálni úgy, hogy azok a kukába essenek. Ahány doboz esett a kukába, annyi pont járt érte. Ennek az volt a lényege, hogy a szemétnek a kukában a helye, és nem szétszórva mindenhol.

   A második állomás volt: Célbalövés puttonyfecskendővel. Kétliteres palackokat kellett vízsugárral eltalálni úgy, hogy azok felboruljanak. Kézzel pumpáltuk a vizet, mint régen a tűzoltók. Ez a gyors és szakszerű tűzoltásra hívta fel a figyelmet. A lángok ugyanis nagy kárt tudnak okozni – mindent megsemmisítenek.

   Harmadik állomás: Környezetvédelem: Taposás. Félliteres palackokra kellett rátaposni úgy, hogy a kupakja minél messzebbre repüljön. A folyosó fel volt osztva tizenkét egységre. Annyi pont járt érte, ahány lövés elérte a 12. egységet. Ez a móka azt mutatta meg, hogy a műanyag palackokat mindig összenyomva rakjuk a hulladékgyűjtőbe, hogy kisebb helyet foglaljon.

Ezt ne a szemétbe dobjuk, mert újrahasznosítható! Vagyis nemcsak új flakont, hanem műszálat, műszálas ruhát, nylonzacskót, vagy akár játékot is készíthetnek belőle.

   A következő állomás a biztonságos közlekedésről szólt. Ott be kellett számolni a helyes közlekedés szabályairól, felismerni az útjelző táblákat. Ez azért fontos, hogy elkerüljük a baleseteket. Az úton mind társak vagyunk. Hozzátartozik még, hogy ha lakott területen kívül biciklizel, mindig legyen rajtad fényvisszaverő mellény, könyök-, térd- és csuklóvédő, valamint bukósisak. A kerékpárodon pedig: pápaszem, elöl fehér, hátul piros lámpa és csengő.

   Az utolsó állomás: lövészet. Gumilövedékkel kellett üdítős fémdobozra lőni öt embernek. Ahányan eltalálták, annyi pont járt. (Ez a lövészet talán arra akart figyelmeztetni, hogy csak a beteg állatokat lőjük le, hogy ne szenvedjenek.)

       A mi osztályunk 2. helyet ért el a versenyben. Nyertünk trambulint, focilabdát és egy csomag csokit.

   Sok mindent tanultunk ezen a napon. Például azt, hogy fontos védeni a környezetünket, ezt a Földet, ahol élünk, mert ha tönkretesszük ezt a bolygót, akkor hol élünk majd, és mi lesz velünk???

Oldal nyomtatsa

         Referenciaintézmény
 Jó gyakorlatok

Cím: 8044 Kincsesbánya, Iskola u. 1. Tel.: +36 22 584 000 e-mail: iskola.kazyf@gmail.com OM azonosító: 201026
Nyitva tartás: 06:00-20:00